Molnár András

Molnár András
Képviselőjelölt

Molnár András 1985. február 19-én született, a Temesvári Nyugati Egyetem jogi karának hallgatója volt, ahol Nemzeti Kisebbségek Jogi Státusza Romániában című diplomamunkával államvizsgázott.

Sikeres versenyvizsga után bejutott a Temes Megyei Ügyvédi Kamarába, majd a bojtárkodás után saját ügyvédi irodát nyitott, ahol jelenleg is dolgozik. A Temesvári Fiatal Ügyvédek Egyesületének alapító tagja.

Munkája mellett közösségi munkát is vállal. Nyolc éve ingyenes jogi fogadóórát tart a Magyar Házban, illetve állandó szakértője volt a Temesvári Rádió Paragrafus című adásának, ahol jogi témákról több mint 100 adást vettek fel.

A civil élet is közel áll hozzá, a Bánsági Közösségért Egyesület alapító tagja, jelenlegi elnöke, illetve az egresi ásatásokat koordináló Jolánta Kulturális Egyesület alelnöke.

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • 🗳️ Szavazz, és győzd meg azt is, aki legutóbb nem volt! Add tovább❗

    🗳️ Szavazz, és győzd meg azt is, aki legutóbb nem volt! Add tovább❗

    Megnyitás
  • Szabó Előd üzent!
Minden szavazat számít – a tiéd is! Állítsuk meg Simiont! #STOPSimion #VasárnapSzavazz

    Szabó Előd üzent! Minden szavazat számít – a tiéd is! Állítsuk meg Simiont! #STOPSimion #VasárnapSzavazz

    Megnyitás
  • Úzvölgye, perek százai nyelvünk, szimbólumaink ellen… Állítsuk meg Simiont, szavazz Nicușor Danra! #STOPSimion

    Úzvölgye, perek százai nyelvünk, szimbólumaink ellen… Állítsuk meg Simiont, szavazz Nicușor Danra! #STOPSimion

    Megnyitás
  • Nem lehetetlen, de TE is kellesz hozzá! Cseréld le a profilképed, juttasd el minél több emberhez: #STOPSimion. 
 ➡️ https://szavazz.rmdsz.ro/ ⬅️

    Nem lehetetlen, de TE is kellesz hozzá! Cseréld le a profilképed, juttasd el minél több emberhez: #STOPSimion. ➡️ https://szavazz.rmdsz.ro/ ⬅️

    Megnyitás
  • A kérést 📧 e-mailben és 🚶‍♂ személyesen is be lehet nyújtani. Utolsó leadási határidő: május 16., péntek 17 óra.

📲 A letölthető kérvény és további információk az első kommentben. ↓

    A kérést 📧 e-mailben és 🚶‍♂ személyesen is be lehet nyújtani. Utolsó leadási határidő: május 16., péntek 17 óra. 📲 A letölthető kérvény és további információk az első kommentben. ↓

    Megnyitás
  • Lali üzent!

Ha összefogunk, semmi sem lehetetlen! 💪 Add tovább! #STOPSimion #VasárnapSzavazz

    Lali üzent! Ha összefogunk, semmi sem lehetetlen! 💪 Add tovább! #STOPSimion #VasárnapSzavazz

    Megnyitás
  • Tatár Attila üzent a Bagossyból!

Ha összefogunk, semmi sem lehetetlen! 💪 Add tovább! #STOPSimion #VasárnapSzavazz

    Tatár Attila üzent a Bagossyból! Ha összefogunk, semmi sem lehetetlen! 💪 Add tovább! #STOPSimion #VasárnapSzavazz

    Megnyitás
  • Aki a sírjainkat meggyalázta, az a gyerekeink jövőjét is meggyalázza!!! Oszd meg a dokumentumfilmet, hogy mások is lássák: így kapaszkodott fel az országos politikába Simion – Úzvölgyében, nagyapáink sírjain.

    Aki a sírjainkat meggyalázta, az a gyerekeink jövőjét is meggyalázza!!! Oszd meg a dokumentumfilmet, hogy mások is lássák: így kapaszkodott fel az országos politikába Simion – Úzvölgyében, nagyapáink sírjain.

    Megnyitás