Antal Lóránt

Antal Lóránt
Szenátorjelölt

1981. október 19-én születtem Székelyudvarhelyen. A Lóci becenév anyám olvasmányaiból, a Szabó Lőrinc vershez kötõdik: Lóci óriás lesz. Így kezdődött minden. A szüleim korán eldöntötték, hogy zeneiskolába adnak, így az életembõl 17 év a zenérõl szólt. 12 év zeneiskola, majd 5 év kolozsvári zeneakadémia. A zene fegyelemre és a világgal szembeni nyitottságra nevelt. Mindkettőre nagy szükségem volt, ahhoz, hogy a 20-as éveim közepére pénzkereső emberré váljak. Miután meglett az új NIKE cipő, azon gondolkodtam, hogy a többletet hogyan tudnám legjobban hasznosítani. Ezzel kezdődött a közösségi életben való tevékenységem. 2010-ben élesztettük újra az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsot – gyakorlatilag a semmiből. Majd az itt kifejtett munka és elért eredmények segítettek hozzá, hogy az erdélyi fiatalok európai parlamenti képviselőjelöltje lehessek 2014-ben, majd a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezetét, a Magyar Ifjúsági Értekezletet vezethessem 2017-ig. Ezt követően, 2018 márciusában, Hargita megye szenátora lettem, a szenátus gazdasági bizottságának tagja, és 2020 elejétől a szenátus energetikai és altalajkincsek kitermelésével foglalkozó bizottságának elnöke. Két és fél éve politikusként az udvarhelyszéki, Hargita megyei emberekért dolgozom, érdekeiket képviselve az országos döntéshozatalban és nemcsak. Feltett célom, hogy Udvarhelyszék visszakerüljön az őt megillető helyre a régió térképén. Számomra minden város, minden falu és minden ember egyformán fontos. Szerencsés férfiként mindehhez a munkához a családom támogatását is élvezem. Én erőt élettársamból és két gyerekemből merítek.

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • És még mi a reziliencia? Olvasd el a kommentben. #RMDSZ #EgységbenAzErőnk #KözösségbenAJövőnk

    És még mi a reziliencia? Olvasd el a kommentben. #RMDSZ #EgységbenAzErőnk #KözösségbenAJövőnk

    Megnyitás
  • Megújult iskolával köszöntjük a jövőt Szatmáron!

    Megújult iskolával köszöntjük a jövőt Szatmáron!

    Megnyitás
  • Október 23. – így ünnepelt Erdély

    Október 23. – így ünnepelt Erdély

    Megnyitás
  • #október23🇭🇺

    #október23🇭🇺

    Megnyitás
  • A megkezdett fejlesztéseket folytatni kell. Ami nem folytatható, azt nem szabad leállítani – legfeljebb elnapolni. #RMDSZ #EgységbenAzErőnk #KözösségbenAJövőnk

    A megkezdett fejlesztéseket folytatni kell. Ami nem folytatható, azt nem szabad leállítani – legfeljebb elnapolni. #RMDSZ #EgységbenAzErőnk #KözösségbenAJövőnk

    Megnyitás
  • Oszd meg, ha te is úgy gondolod, hogy a felelősöknek vállalniuk kell a következményeket!

    Oszd meg, ha te is úgy gondolod, hogy a felelősöknek vállalniuk kell a következményeket!

    Megnyitás
  • Idén is három székelyföldi embernek mondtunk köszönetet az Orbán Balázs-díjak átadásával.
Gratulálunk Györfi Erzsébetnek – a székely táncházak egyik elindítójának, a Székelyföldi Énekiskola alapítójának; Fejes Rékának – a székely pedagógia szelíd reformerének; és Benkő Évának – a Guzsalyas Alapítvány motorjának! 💚
Ők nem nagy szavakkal, hanem mindennapi tettekkel – csendben, szívvel, kitartással tesznek a közösségért. Ez a legnagyobb szolgálat!

    Idén is három székelyföldi embernek mondtunk köszönetet az Orbán Balázs-díjak átadásával. Gratulálunk Györfi Erzsébetnek – a székely táncházak egyik elindítójának, a Székelyföldi Énekiskola alapítójának; Fejes Rékának – a székely pedagógia szelíd reformerének; és Benkő Évának – a Guzsalyas Alapítvány motorjának! 💚 Ők nem nagy szavakkal, hanem mindennapi tettekkel – csendben, szívvel, kitartással tesznek a közösségért. Ez a legnagyobb szolgálat!

    Megnyitás
  • Helyi kezdeményezésből országos program: a bölcsődehálózat bővítésével a családokat segítjük. #EgységbenAzErőnk #KözösségbenAJövőnk

    Helyi kezdeményezésből országos program: a bölcsődehálózat bővítésével a családokat segítjük. #EgységbenAzErőnk #KözösségbenAJövőnk

    Megnyitás